Belföld

Borús, esős napok következnek

A nap csak néha süt majd, de legalább napközben nem lesz sehol fagy.

Pénteken reggeltől északnyugat felől csökken a felhőzet, napközben közepesen-erősen felhős időre számíthatunk, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal – áll a Kiderül.hu előrejelzésében. Az északkeleti tájakon tartósan borult maradhat az ég. Reggelig főleg északon-északkeleten lehet kisebb eső, néhol ónos eső, majd inkább a Dunától keletre, estefelé a Tiszántúlon várható csapadék. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet napközben 3-10 fok közt tetőzik, északkeleten 1-2 fokra van kilátás, késő este pedig -1 és +7 fok között alakul.

Szombaton csak rövid napos időszakokra számíthatunk, a Nyugat-Dunántúlon süthet ki leghosszabb időre a nap. Érdemi eső a nap első felében lehet a Tiszántúlon, a hegyekben havas eső is kialakulhat. Az északkeleti határ közelében hajnalban ónos eső sem kizárt. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, nappal 2-7 fokra lehet számítani.

Vasárnapra megint borult időt ígér az előrejelzés, a nyugati határnál lehet némi napsütés. Reggelig az ország északi felén, később pedig sokfelé várható eső, északkelet felé haladva egyre nagyobb eséllyel havas eső. Estére kelet felé elvonul a csapadék, de egy-egy zápor még kialakulhat. Délnyugati, majd ismét északnyugati szél várható erős, főleg az Észak-Dunántúlon viharos lökésekkel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2 fok között alakul, napközben 2-8 fok lehet majd. (Fotó: MTVA bizományosi / Oláh Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik