Belföld

A Vértanúk terén követelték Nagy Imre szobrának visszaállítását

Gyertyagyújtással tiltakozott a Demokratikus Koalíció és a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete Nagy Imre egykori miniszterelnök szoborkompozíciójának elszállítása miatt pénteken a fővárosi Vértanúk terén.

Fotókon Nagy Imre szobrának hűlt helye
Péntek reggel vitték el az emlékművet a Vértanúk teréről.

Az MTI beszámolója szerint Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája emlékeztetett: a szobrot 1996-ban, a mártír miniszterelnök születésének századik évfordulóján közadakozásból állították fel.  Azt mondta:

most, hogy a szobrot elvitték, maradt egy gödör. Konkrétan egy szoboré, ugyanakkor egy álom sírgödre is, a közös nemzeti lét 1956-ban és 1989-ben remélt lehetőségének sírgödre.

Mécs Imre egykori ’56-os halálraítélt, volt szabaddemokrata, majd szocialista országgyűlési képviselő a néhai miniszterelnök alakját felidézve elmondta: Nagy Imre igazi emberi személyisége volt a magyar politikának és a történelemnek. Szimbolikus szobra Budapest részévé vált, a város egyik jellegzetessége lett, ahová rengetegen jártak.

Beszéde végén Mécs Imre követelte, hogy hozzák vissza Nagy Imre szobrát a Vértanúk terére.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szerint Nagy Imre szobra arra figyelmeztetett, hogy a hatalom a népé és a nemzeté, amely nem tűri a zsarnokságot. Azt mondta, az az emlékmű, amelyet a szobor helyett el akarnak helyezni a téren, annak idején alig több mint tíz évig állt ott, kevesebb mint feleannyi ideig, ameddig Nagy Imre szobra.

Őrsi Gergely, az MSZP budapesti ügyvezető alelnöke a mintegy száz résztvevő előtt pofátlanságnak nevezte a szoborkompozíció elszállítását – amellyel szerinte a kormány ismét okot adott arra, hogy tiltakozók az utcára vonuljanak – és követelte Nagy Imre szobrának visszahelyezését.

A Nagy Imre-szoborkompozíciót péntek reggel szállították el a Vértanúk teréről.

(kiemelt kép: Marjai János) 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik