Belföld

Titkolja az állam, hány idősek otthonát adott át az egyházaknak

A Népszava ír arról, hogy az állam gőzerővel, de a nyilvánosság előtt teljes titoktartás mellett adja át szociális intézményeit az egyházaknak. Idén már az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy az egyházak nem tették közzé a közpénzekkel való elszámolás adatait.

Egy 2017 kormányhatározat szerint a tavalyi évben évben 8837, míg idén további 21 563 szociális férőhelynek kellett volna fenntartót váltani. Azt viszont sem a tárca, sem pedig az intézményfenntartó egyházak nagy része nem árulja el, hogy hány idősotthont és speciális ellátást kínáló gondozóházat vagy klubot adtak át az érdeklődő egyházaknak.

A lap több átadásra váró intézményből is kapott olyan jelzéseket, hogy az egyházak nem kapnak megfelelő adatokat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól (SzGyF), az állami szociális intézmények jelenlegi fenntartójától, hogy előkészíthessék az új szerződéseket a munkatársakkal és a gondozottakkal. Miközben a dolgozók között állítólag az a hír terjed, a szervezet a túlélésért küzd.

Migács Tibor a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének (SZTDSZ) elnöke a lapnak azt is elmondta, hogy

a szociális szférában dolgozók kiszolgáltatottságát tovább növeli a rabszolgatörvény elfogadása, mert ezen a területen is érvényes a 400 óra túlmunka engedélyezése az alkalmazott beleegyezésével.

(Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik