Belföld

Bezár a Zoom.hu

A Zoom.hu oldalán péntek délután jelent meg egy közlemény, melyben Dosek Rita tulajdonos, ügyvezető közölte: a Strat-Pol Kft., a Zoom.hu internetes hírportál üzemeltetője az újság működtetését a mai nappal befejezi, és a portált megszünteti.

A közlemény szerint a cég továbbra is folytatja tevékenységét, de a média és a tájékoztatási piac területéről kivonul.

Farkas Csilla megbízott főszerkesztő azt írta,

a tulajdonosi döntést a szerkesztőség csak elfogadni tudja, és sajnos mindössze egy ilyen közlemény az, ami ma Magyarországon bármelyik újságírónak marad, aki elveszíti az állását. A Zoom.hu-t a főszerkesztőváltás és a csökkentett létszám ellenére a most állásukat veszítő újságírók nemcsak hogy a piacon tartották, de szegmensének meghatározó szereplőjévé is tették.

A megbízott főszerkesztő a Kreatív Online kérdésére azt mondta, váratlanul érte őket a bejelentés, és január 2-ig be vannak már készítve az oldal vezető anyagai, amik szándékaik szerint meg is fognak jelenni.

Farkas Csilla szerint az utóbbi 2-3 hónapban időben érkeztek a fizetések is, a korábbi, maximum ötnapos csúszások sem fordultak elő. Tudtak róla, hogy a cég pénzügyi gondokkal küzd és támogatókat keres, de a döntésről a közlemény élesedése előtt néhány perccel értesültek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik