Belföld

Áder visszaküldte a parlamentnek két törvény módosítását

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök az Állami Számvevőszékről, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály módosítását.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján pénteken közzétett levelében az államfő többek között azt írta, hogy a szabályozás egyértelműen hátrányosabb, kiszolgáltatottabb helyzetet eredményez a számvevők számára. Különös jelentőséget ad ennek az a körülmény is, hogy az az átlagosnál szigorúbb erkölcsi követelményeket és magatartási szabályokat fogalmaz meg, valamint magas szintű, független és a közérdek iránt elkötelezett munkát vár el a tőlük.

Kifogásolta továbbá, hogy a törvény a pontos szabályozási tárgy és keretek meghatározása nélkül hatalmazza fel az Állami Számvevőszék szervezetére és működésére vonatkozó szabályok megállapítására az ÁSZ elnökét.

Áder János arra kérte az Országgyűlést, hogy a törvényt észrevételei alapos megfontolását követően tárgyalja meg és fogadja el ismét.

A rabszolgatörvényt egyébként csütörtökön írta alá az államfő, ezért péntek este hattól Békementetet rendez a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, este nyolctól pedig Áder Jánoshoz vonulnak a tüntetők a Sándor-palotába.

(MTI, kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.