Belföld

Elvágta az ujját, pár nap múlva belehalt a háromgyerekes édesanya

Szerdán lenne a születésnapja, de döbbenetes tragédia miatt a családja karácsony előtt el kell hogy temesse Katalint, írja a Kisalföld.

A lap szerint a háromgyermekes édesanya egy héttel ezelőtt a szombati ebédet főzte, a répát tisztította, amikor késsel belevágott az ujjába. Bekötötte a vérző sebet, és nem tulajdonított nagyobb ügyet az egésznek. Pár nappal később viszont belázasodott, amire gyógyszert vett be.

Férje arról beszélt, az ujjon lévő seb gyógyulni látszott, de Katalin keze feljebb már tűzpiros volt. Csütörtökön csak feküdt, felszökött a láza negyven fokra. Nehezen vette a levegőt is, ezért családtagjai tüdőgyulladásra gyanakodtak.

Aztán gondoltak mindenre, csak arra nem, ami valójában a problémát okozta: vérmérgezés.

Pénteken mentőt kellett hívni Katalinhoz, és bevitték a győri Petz-kórházba.

A sürgősségin kivizsgálták, s a vérvétel eredménye kimutatta, hogy a fehérvérsejtszám kritikusan alacsony, a tüdő mindkét lebenyében pedig víz van.

A család abban a tudatban tért haza, hogy a vizet majd leszívják a nő testéből, és javul az állapota. De este fél tízkor hívták őket, hogy Katalin elhunyt.

A megtört férj azért mesélte el a történetüket, hogy mással ilyen ne fordulhasson elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik