Belföld

Letartóztatták a 4 éves kislánya megerőszakolásával gyanúsított román férfit

Az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelték annak a 36 éves román férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolta a 4 éves kislányát október elején. Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője lapunk megkeresésére azt mondta, hogy a bűncselekmény súlya miatt az ügyben eljáró nyomozási bíró szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélye miatt döntött a legsúlyosabb kényszerintézkedés mellett.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrség szexuális erőszak gyanúja miatt indított nyomozást október hetedikén ismeretlen tettes ellen. A kislányt kórházba vitték, megműtötték, a gyámhatóság pedig azonnal kiemelte a családból a kisebbik gyermeket. A kislány azóta jól van, a testvéréhez hasonlóan ő is nevelőszülőkhöz került. Az eset után a kislány édesapjától, nagypapájától és nagybátyjától is DNS-mintát vettek. A szülők tagadták az erőszakot. Azt állították, hogy a kislány veszélyes helyen játszott és rádőlt a több száz kilós súlyt.

A nyomozók többször is hazugságvizsgálatnak vetették alá család férfitagjait. Az elmúlt pár hétben pedig többször is kimentek szakértőkkel a helyszínre, hogy rekonstruálják a szülők által elmondottakat. A nyomozás során összegyűjtött adatokból pedig arra a következtetésre jutottak, hogy nem baleset történt, hanem a saját apja erőszakolhatta meg a picit.

Az apát bilincsben vitték a bíróságra. Ahogy a gyanúsítotti kihallgatásán úgy a bíróságon is megtagadta a vallomást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik