Belföld

Nem várt helyről figyelmeztették Orbánt

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai állítottak össze egy jelentést a kormány számára, a Jó Állam jelentés idei kötetében a kormányzat számára értékelő áttekintést adnak az állam működéséről és hatékonyságáról, írja az mfor.hu.

A jelentés tájékoztató jellegű, nem szolgál konkrét intézkedések megalapozására, de többek közt ez szerepel benne:

Habár a sajtószabadság megítélése – annak természetéből adódóan – nehezen megfogható, szubjektív elemeken alapul, értékelése mégis kiemelten fontos a demokratikus jogállam minőségének meghatározása szempontjából. A sajtó- és szólásszabadság teljes körű érvényesülése nélkül nem beszélhetünk szabad demokráciáról sem, mert a választópolgárok nem jutnak hozzá a politikai álláspontjuk kialakításához szükséges valós információkhoz.

A sajtószabadsággal kapcsolatos megállapításokat szerző munkacsoport vezetője Cservák Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa volt.

A demokráciáról szóló fejezetben egyebek közt arra hívják fel a kormány figyelmét, hogy a a sajtószabadságra vonatkozó összetett adatok alapján 2013-tól kezdődően folyamatosan romló tendencia figyelhető meg a mutatóban, az érték pedig 2015-ben és 2016-ban tovább romlott.

Mint írták,

a visegrádi országok közül az összevont mutatók alapján hazánk teljesít a leggyengébben: Csehország, Szlovákia és Lengyelország magasabb pontszámmal rendelkezik, vagyis ezekben az országokban erősebbnek ítélik a sajtószabadság érvényesülését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik