Belföld

Az orvosok kezét megköti a hálapénz

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a paraszolvencia miatt nem tudnak érdemben lépni a politika ellen.

A Népszavának Éger István azt mondja, még nem tudja, indulna-e újra jövőre a Magyar Orvosi Kamara elnöki posztjáért. A hatályos jogszabályok szerint nem tehetné, de a parlament előtti módosítás a korlátozást feloldaná. Bár hallotta, hogy a javaslatnak ezt a részét lex Égerként emlegetik, cáfolja, hogy miatta került be a módosítás.

Az elmúlt 15 év alapján úgy látja, van értelme a kamarának, bár azt elismeri, a következő generációnak kell valódi szakmai érdekvédő közösséggé formálnia a köztestületet.

Az interjúban a kamarai elnök elárulja, azért nem érezte úgy, hogy az orvostársadalmat sztrájkra bírja, utcára vigye, mert

az orvostársadalom végletesen megosztott, a paraszolvencia által sújtottan a társadalom meg nem becsülését bírja, mindenki hajt, sokszor négy-öt helyen, kifáradt, kiégett és esze ágában sincs efféle eszközökkel élni. A hálapénzt a hatalom találta ki, mert amíg az orvosok megoszthatók, nem lehet kivinni őket az utcára.

Ha kivonnák a rendszerből a hálapénzt, azzal egyetlen pillanat alatt összerántanák az orvosi kart. A hatalomnak csak el kellene fogadnia a kamarai küldöttgyűlés ajánlatát, ha ezen változtatni akarna.

Számításuk szerint az ezer milliárd kétharmadából a béreket kellene rendbe tenni.

Ma a kórházak a működőképességének megőrzése érdekében, főként a hiányszakmákban, a hivatalosan adható béreken felüli jövedelmeket kénytelenek adni az orvosoknak, így viszont eladósodnak.

Az uniós pénzekből fölújított kórházaknak olykor gumikesztyűre sem futja. Az ezermilliárddal az intézményekről lekerülhetne a prés.

Nem a betegeknek kellene versenyezniük az orvosokért, hanem fordítva.

Ezt meg is tennék, ha egy állásból, napi átlagban nyolc órányi munkával biztosíthatnák a megélhetésüket, nem rohanna a negyedik, ötödik állásába.

Azt, hogy Orbán Viktor mit értett a magán- és a közegészségügy  szétválasztásán a kamara elnöke még nem tudta megfejteni.

A köz- és a magánellátás úgy van összegabalyodva, mint amikor egy rettenetes áttétes daganat átszövi a teljes szervezetet. Nem lehet sebészkéssel itt vagy ott belevágni, mert az csak azzal járhat, hogy a szövetek roncsolódnak, de a daganat gyökere benn marad és pusztít tovább.

Szerinte a megoldás erre is az 1000 milliárd, amivel a rendszert kell konszolidálni. Az orvosokat meg kell fizetni a közellátásban, utána választhatnak, hogy magánellátóknál vagy állami intézményben akarnak-e dolgozni.

Kitört az újabb egészségügyi számháború
A kormány 37 milliárd forinttal emeli az egészségügy alapkasszáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik