Belföld

Chikán Attila: másoknak is gondot okoz a CEU elűzése

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 12. 04. 15:24

Szerinte a bécsi költözés nagy veszteség a tudománynak és az oktatásnak.

A Klubrádiónak Chikán Attila azt mondta, a CEU kényszerű Bécsbe költöztetése nagy veszteség a magyar tudományos életnek. Az egyetem igazgatósági tagja, az első Orbán-kabinet gazdasági minisztere emlékeztetett rá, hogy a CEU-n több olyan kurzus, kutatás zajlik, ami máshol nem.

A Budapesti Corvinus Egyetem volt rektora közölte: a CEU nem elszigetelten működött. Több projektben együttműködött magyar intézményekkel, így nagyon komoly gond, hogy bécsi költözésével azok a szálak is veszélybe kerülnek, amelyek eddig bekötötték a magyar tudományos életbe.

Szerinte azok az intézmények, amelyek jó kapcsolatban vannak a CEU-val, ezt igyekeznek fenntartani. A közgazdász, akadémikus azt mondta, a Rajk László Szakkollégiumban is számos ötletük van erre. A szakkollégiumok hallgatói tandíjmentesen hallgathatták a CEU kurzusait, ő pedig arra biztatja diákjait, folytassák az eddigi együttműködést, próbálják megtalálni a közös lehetőségeket.

Korábban a Figyelő Soros György állítólagos zsoldosai közé sorolta az első Orbán-kormány gazdasági miniszterét is.

Büszkék Chikán Attilára, üzentek a kormánynak
A Vállalatgazdaságtan Intézet mélységesen elítéli a Figyelő listázását.

Kiemelt kép: Hírtv

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.