Belföld

Kevést halat eszünk, azt is szinte csak karácsonykor

Európai összehasonlításban továbbra is kevés halat fogyaszt a magyar lakosság, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban megkétszereződött a fogyasztás – tudta meg hétfői száma szerint a Népszava Németh Istvántól, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnökétől. Az éves mennyiség egyharmadát karácsonykor vásárolják meg. Egy magyar állampolgár évente átlagosan 6-6,5 kilogramm édesvízi és tengeri halat, rákot, kagylót és egyéb tenger gyümölcseit fogyaszt, szemben a 18-22 kilós európai átlaggal. Ebből is mindössze 1-1,6 kilogramm a hazai tógazdaságokból származó hal. Németh István hozzátette, hogy a vizek szennyezettsége miatt a tengeri halakban egyre több az emberi szervezetre káros anyag, ellentétben a halastaviakkal, ezért is tanácsosabb lenne több magyar halat enni.

Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója azt mondta a lapnak, hogy ha a gyógyszerekre költött összeg 10 százalékát halvásárlásra fordítanánk, 20 százalékkal kevesebbet kellene költenünk gyógyszerekre. A karácsonykor értékesített halak 65-70 százaléka ponty – derül ki a cikkből.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik