Belföld

Felmentését kérte a feleségét feldaraboló, ledaráló darnózseli hentes

Pénteken a tanúk meghallgatásával és a perbeszédekkel folytatódott annak a darnózseli hentesnek az ügye, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2014. május 27-én este megölte feleségét a nő munkahelyének udvarán, majd közös otthonuk pincéjében feldarabolta, a lágy részeket pedig egy húsdarálóval ledarálta. A nő el nem égett maradványait pedig szétszórta a háztól pár kilométerre.

Az ügyben 2016 decemberében született elsőfokú ítéletet a Győri Ítélőtábla tavaly év végén hatályon kívül helyezte. Az újrakezdett tárgyalás mai, hatodik napján a bíróság elsőként a vádlott testvérét hallgatta meg. Ő elmondta, hogy az ominózus estén a férfi fél órát töltött náluk. Ezt követően annak a rendelőnek a tulajdonosát és feleségét hallgatták ki ahol az áldozat dolgozott. Mivel a férfi nem sokkal a gyilkosság előtt sósavat vásárolt egy vegyészt is meghallgattak tanúként. Ő arról beszélt, hogy a sósav nem tünteti el a vért.

A hentes annak ellenére sem ismerte be a bűnösségét, hogy a korábbi tárgyaláson kiderült, hogy a genetikai szakvélemény szerint 99,9995%-ig biztos, hogy a megölt asszonytól származnak a darnózseli réten talált emberi maradványok. A férfi azt mondta, hogy nem kíván újabb vallomást tenni és csak annyit tud elmondani, mint az ügyvédje is.

Végül a perbeszédekre került a sor. Az ügyész azt indítványozta, hogy a vádlottat a bíróság halmazati büntetésül – korábbi próbára bocsátásával együtt – ítélje börtön fokozatú szabadságvesztésre, a kiszabható büntetés felső határához közelítve. Mivel annak idején nem minősített emberölés miatt emeltek vádat a férfi ellen, ez maximum 15 év lehet.

A vádlott védője bizonyítottság hiányában a védence felmentését indítványozta.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Extinction Rebellion climate change activists perform a mass "die in" under the blue whale in the foyer of the Natural History Museum in London on April 22, 2019, on the eighth day of the environmental group's protest calling for political change to combat climate change. - Climate change protesters who have brought parts of London to a standstill said Sunday they were prepared to call a halt if the British government will discuss their demands. Some 963 arrests have been made and 42 people charged in connection with the ongoing Extinction Rebellion protests. (Photo by Tolga AKMEN / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.