Belföld

Ilyen lesz idén az ország karácsonyfája

Idén november 28-án, szerdán állítják fel a Kossuth téren az ország karácsonyfáját, és kezdik meg a feldíszítését. Ebben az évben a putnoki Kováts Géza Sándorné felajánlásából érkezett a körülbelül 18-20 méter magas, 65 centiméteres törzsátmérőjű, 5-7 tonnás ezüstfenyő.

A fenyőfa a katasztrófavédelem szakembereinek, a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével érkezett meg a Kossuth térre, majd ezt követően díszítik fel.

A Kossuth tér megújulásakor a tervezők már számoltak a fa elhelyezésével, így egy állandó, földbe süllyesztett foglalat is helyet kapott a délnyugati oldalon, amely a hatalmas fát a kialakított hevedercsatlakozók révén erős szélben is képes stabilan tartani.

A fenyőfát egy 130 centis, 30 kilós csillag alakú, óarany világítású csúcsdísz ékesíti. A díszítéshez – a korábbi évekhez hasonlóan – 2400 folyóméter ledes fényfüzért használnak, 33600 színes izzóval. A fa körül – immár hagyományosan – 120 szánkóból álló kerítést állítanak fel. A szokásoknak megfelelően a fa mellé kerül a betlehemi jászol, mely december 24-én egészül ki a Kisjézussal.

A Kossuth tér és a Karácsonyfa teljes díszkivilágítása advent első napjától látható. Az ország karácsonyfája adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret.

Kiemelt képünkön a tavalyi ország karácsonyfája látható, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik