Belföld

Szándékosan kormányozta a kékestetői baleset sofőrje a fának a buszt

Csak a buszsofőr lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett tragikus kimenetelű az a baleset, ami szombat délután történt a Mátrában. Az egyik nyíregyházi vállalkozás utasokkal teli járműve Kékestetőről lefelé jövet, Mátraháza felé tartott, amikor letért az úttestről és a fának csapódott. A sofőr azt mondja, hogy elromlott a féke, és csupán másodpercei voltak arra, hogy eldöntse, melyik megoldást válassza a három lehetséges rossz közül.

A kanyarból kifordulva vettem észre, hogy nem működik a fékem. Nagyjából negyvennel mehettünk épp, és három lehetőség közül kellett másodpercek alatt választanom. Előttem szakadék, ha oda belezuhanunk, abba jobb bele sem gondolni. Jobbra éles kanyar ívelt, abba behajtva felborult volna a busz. Inkább úgy döntöttem, lehúzom a murvásba, majd keresek egy fát, ami megállít

– mesélte a Blikknek a sofőr, akinek nem sok ideje volt arra, hogy az utasokat felkészítse az ütközésre. Kiabálni kezdett: „Nincs fékem, nincs fékem!” Ezt követően lerántotta a földre a mellette ülőt, majd a fának kormányozta a járművet.

A busz a sofőrrel együtt negyven embert szállított, közülük a balesetben tizenketten sérültek meg: ketten súlyosan, tízen pedig könnyebben. A sérülteket a gyöngyösi és a hatvani kórházba szállították a mentők, de már valamennyien elhagyták az egészségügyi intézményt. A sofőr biztos abban, hogy ez volt a legjobb megoldás a három rossz lehetőség közül.

Tiszta a lelkiismeretem, bárki szemébe bele tudok nézni. A vasárnapi misén találkoztam sok sérülttel, és együtt örültünk, hogy van alkalmunk látni egymást. Nincs olyan érzésem, hogy mi lett volna, ha… A feleségem kérdezte, lepergett-e az életem az ütközés előtt. Semmi ilyen nem volt, csak az járt az eszemben, hogy meg kell állítanom a buszt

– tette hozzá a sofőr.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik