Belföld

Rétvári Bence segítséget ígért az asszonynak, akinek tésztagép szakította le a karját

A botrány után az államtitkár közölte: a minisztérium a családanya mellé áll.

A 24.hu írta meg annak az anyának kálváriáját, akitől megvonták a fogyatékossági támogatást, miután letépte a karját a tésztagép.  A kilakoltatás szélére sodródó Magyari Beáta azt mondta, úgy kapta meg a határozatot, hogy be sem hívták előtte orvosi felülvizsgálatra.

Mesterházy Attila szocialista képviselő ezt követően Kásler Miklós minisztert vonta kérdőre.

Hogyan fordulhat elő, hogy megvonták a fogyatékossági támogatást az anyától, akinek letépte a karját a rossz tésztagép?” Mesterházy arról is tájékoztatást kért, hogy a minisztérium kíván-e bárminemű segítséget nyújtani az arra rászorulónak.

A 168 Óra szúrta ki, hogy minisztere helyett Rétvári Bence  államtitkár válaszolt. A szabályok hosszas ismertetése után azt javasolta a családanyának, hogy ha

további segítségre van szükség, úgy a konkrét ügy ismerete esetében lehetséges további lépések megtétele. Bízom benne, hogy az ügy minél előbb emberséges módon tud rendeződni, az EMMi készséggel áll az érintett rendelkezésére.

 

Megvonták a fogyatékossági támogatást az anyától, akinek letépte a karját a rossz tésztagép
Márciusig kapott haladékot arra, hogy kifizesse adósságát. Ha nem fizet, utcára teszik.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik