Belföld

Tanáraik feljelentésére buzdítja az egyetemistákat Habony Árpád lapja

Egy érdekes felhívás jelent meg csütörtökön a G. Fodor Gábor által szerkesztett, Habony Árpád miniszterelnöki informális tanácsadó tulajdonában álló 888.hu oldalon, amelyben arra kérik az egyetemistákat, hogy ha elegük van az egyetemükön zajló „kéretlen baloldali politizálásból”, akkor egy megadott e-mail-címen jelentsék fel tanáraikat – vette észre a 444.hu.

Mindennek előzménye, hogy a múlt héten megjelent egy beszámoló az oldalon, amelyben az ELTE BTK elsőéves diákja, Zelenka Dóra arról írt, hogy

az ELTE már a gyakorlatban is a balliberális eszmék szócsöve lett, a kormányellenes propaganda beszőtte magát az órák tematikái közé is.

A hallgató többek között arról írt, hogy az ELTE médiatudomány szakának oktatói szerint alulfizetik a felsőoktatást, miközben a tanárok átlagosan havi félmillió forint fölött keresnek. És hogy volt oktatója, aki szerint a CEU Közép-Európa legjobb egyeteme, pedig erre Zelenka semmiféle bizonyítékot nem talált.

Az írás végül arra a következtetésre jut, miszerint a szerzőt felháborítja, hogy valódi tanulmányok helyett nap mint nap liberális propagandával fűszerezett előadásokat kell hallgatnia, és szégyellnie kell magát, amiért hisz a kereszténydemokráciában, és elítéli a fertőző, generációgyilkos gender ideológiáját.

Az írásra az ELTE médiatanszékének blogján reagált Hammer Ferenc tanszékvezető, aki tételesen cáfolta a Zelenka cikkében szereplő állításokat. Azt írta:

  • A 888.hu szerint az előadó azt mondta, hogy „.. a kormány krónikusan alulfizeti a felsőoktatást. Olyan szinten, hogy még villanykörtére sem jut”. Ezzel szemben semmilyen villanykörtéről nem volt szó az órán, míg viszont aznap, szerda délelőtt, az ország legnagyobb egyeteme legnagyobb karának legnagyobb előadójában nem lehetett vetíteni projektorral.
  • A 888.hu azt írja: „Lehet sivalkodni, hogy nem jut elég pénz projektorra és villanykörtékre, az persze nem zavarja a tanárokat, hogy havonta több mint félmilliót keresnek átlagosan.” Ez hazugság. Az ELTE Médián senki nem keres nettó 500 ezret, a 10 főállású oktató nettó átlag még 250-et sem nagyon keres. Amúgy a közalkalmazotti bértábla rendelkezik az oktatók fizetéséről. Emellett a gyakorlati szaktárgyak külsős óraadói közül sokan évek óta ingyen dolgoznak, vagy pedig olyan, a szemeszterre szóló fizetésért, amit ők általában a piacon egynapos munkáért szoktak kapni.
  • A 888.hu írja: „Azt is megtudtam, hogy a CEU Közép-Európa legjobb egyeteme, függetlenül attól, hogy erre sehol sem találtam bizonyítékot.” A QS World Rankings szerint a CEU 5 szakja benne az első 100-ban, a legjobb magyar egyetem itt a Szegedi Egyetem a 380. hely környékén, az ELTE valahol a 700-750. hely körül van. A környékbeli országok legjobb egyetemei közül csak Bécs fér be az első 200-ba. Európai összehasonlításban is a CEU-t több száz hely választja el a legjobbaktól innen a régióban.

Hammer arra is kitért, hogy a 888.hu többek között „sivalkodás” címszóval látta el a szóban forgó cikket, és mint szerkesztőségnek, ezt szíve-joga tenni. Majd így folytatta:

Hogy ezt zömmel közpénzből teszik, ahhoz már talán kell némi gyomor. Azonban, hogy a 888.hu szerkesztősége megengedte, hogy egy munkatársuk elsős ELTE média szakos hallgatóként közöljön egy tévedésektől és ferdítésektől hemzsegő cikket a saját egyeteméről, az cinikus és lelketlen dolog. Mert ugyan ezért a munkáért a 888.hu-től kap fizetést a hallgató, ám úgy tűnik, a megtámadott ELTE Média jobban aggódik hallgatójáért mint a 888.hu ifjú munkatársáért.

Erre válaszul jelent meg csütörtökön egy újabb cikk Habony lapjában, ami tartalmazta a feljelentésre való felhívást is. Az írás szerint Hammer „megtámadta” a 888 egyik munkatársát azért, mert „hallgatóként őszintén leírta, hogy politikailag milyen egyoldalú, manipulatív és uszító mondatok hangzottak el az ELTE-n”.

A 888 írása szerint Hammer fenyegető írásával lábbal tiporta az egyetemi intézmények és a demokrácia alapszellemiségét, azaz a véleménynyilvánítás szabadságát. Külön sérelmezték azt, hogy Hammer a tanszék blogján reagált, ezzel ugyanis szerintük visszaélt intézményi hatalmával.

A 444.hu hozzáteszi, hogy az egyetemi oktatók feljelentésére biztató lap főszerkesztője, G. Fodor Gábor nemrég még maga is az egyetem jogi karán oktatott. Onnan azután távozott, hogy az ELTE Etikai Testülete elmarasztalta, mert az általa szerkesztett lapban többek között szexuális segédeszközként hivatkoztak Tóbiás József MSZP-s politikus feleségére, a 14 éves lányáról azt írták, hogy ,,nem tudjuk eldönteni, hogy mi lesz rosszabb: ha apja politikai vagy anyja pornófotós nyomdokaiba lép majd a szépséges Nina, mindenesetre mi egyiket sem kívánjuk neki”.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik