Belföld

A Párbeszéd feljelentette Polt Pétert

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője a parlamenti ülés azonnali kérdések órájában az Index tudósítása szerint azt kérdezte Polt Pétertől, „miért védi Kiss Szilárd fideszes Putyin-ügynököt a Legfőbb Ügyészség”.

Tordai „nem tisztelt” jelzővel illette a legfőbb ügyészt, mire a levezető elnök közölte vele, hogy

mint képviselőt én tisztelt képviselő úrnak szólítom önt, és ebben a házban ez a szokás, még ha ez önnek furcsa is. Megtiszteljük a partnerünket legalább ennyivel.

A Párbeszéd képviselője elmondta,

Kiss Szilárd 5800 schengeni vízumot intézett, egész Európa tudja, hogy milyen bűncselekményeket követhetett el. Ennek ellenére három és fél év semmittevés után vádemelés nélkül zárta le a nyomozást a hatóság,

majd megemlítette Elios tenderét is, amellyel kapcsolatban az OLAF is szabálytalanságokat állapított meg.

Polt válaszában közölte, hogy mindkét ügyben volt nyomozás, szerinte Kiss ügyében mindezt a BRFK végezte, a kormányfő veje kapcsán pedig a Nemzeti Nyomozóiroda folytatta le a nyomozást.

Tordai válaszában leszögezte, hogy a legfőbb ügyész nem adott érdemi választ a kérdéseire, majd közölte:

Ön nem csak erkölcsi, hanem büntetőjogi felelősséget is visel. Bűnpártolás és hivatali visszaélésért feljelentést tettünk, ezek a bűncselekmények nem évülnek el 2022-ig.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik