Belföld

Egyre több életveszélyes autóalkatrész érkezik az országba

Egyre nagyobb mennyiségben érkezik az országba életveszélyes minőségű autóalkatrész vagy más, gépjárműhöz köthető termék, jellemzően autódiagnosztikai eszközök, szoftverek, írja a Világgazdaság.

Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője elmondta, hogy miközben a NAV munkatársainak a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren 2008-ban még csak 31 esetben kellett intézkedniük emiatt, addig idén szeptember végéig már 374 alkalommal akadtak fenn ilyen árukat tartalmazó küldemények az ellenőrzéseken.

Tavalyelőtt 111, 2017-ben pedig 264 millió forintnyi hamis gépjárműipari termék behozatalát akadályozta meg a vámhatóság. Ez az összeg csak a harmadik országból az Európai Unióba érkező szállítmányokra vonatkozik, azonban számos esetben az országon belül bukkan hamisítványok nyomára a vámhatóság.

Hozzátette: korábban közúton próbáltak meg bejuttatni az országba hamis termékeket, ám az elmúlt években már elsősorban a NAV Repülőtéri Igazgatóságán kell intézkedni. Egyébként az EU más országaiban is az internetes kereskedelem és a postaküldemények lettek a hamisítás fő útvonalai.

Magyarországon évente 290 milliárd forint, vagyis az értékesítésből származó bevétel 12,2 százaléka esik ki közvetlenül a hamisított áruk miatt, és ennek tudható be mintegy tízezer hazai munkahely megszűnése is.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Illyés Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik