Belföld

Németh Szilárd aggódik Migration Aid miatt, a legfőbb ügyészhez fordulnak

A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje közérdekű bejelentéssel fordult a legfőbb ügyészhez a Migration Aid párttá alakulásával összefüggésben – közölte Németh Szilárd kabinetvezető kedden a Legfőbb Ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus elmondta, azt kérik, a legfőbb ügyész vizsgálja meg, hogy a Migration Aid, ez a

Soros által kitartott, bevándorlásszervező, magát civilnek nevező

tömörülés, párttá alakulásával törvényesen működik-e.

Íme Németh és a Fidesz elmélete:

maga a szervezet vezetője jelentette be augusztus végén, hogy Éjjeli Őrség néven párttá alakulnak, és továbbra is folytatni kívánják bevándorlást szervező tevékenységüket. A párt létrehozásának a célja, hogy a bevándorlási különadót ne kelljen megfizetniük. Ez jellemző minden egyes Soros-szervezetre.

A fideszes politikus hozzátette: véleményük szerint most tesztelik a rendszert, hogy ez működhet-e vagy sem. A Fidesz teljes egészében törvénytelennek tartja mindezt, és úgy gondolja, Magyarországon senki sem érezheti magát törvények felett állónak. Ha adófizetési kötelezettsége van bármely magyar munkavállalónak, munkaadónak vagy vállalkozónak, akkor Soros György sem húzhatja ki magát ez alól – jelentette ki Németh Szilárd, hozzátéve: ezt a Soros György által pénzelt és fenntartott szervezetek sem tehetik meg.

Megjegyezte: ugyanakkor azt is tudják, hogy ezen szervezeteknek, amelyek Soros György csíkzsebéből kandikálnak elő, minden egyes lépésük arról szól, hogy Európába egyre több bevándorlót tudjanak behozni.

Ennek ellen kell állni – hangoztatta Németh Szilárd. Közölte:

a bevándorlásellenes kabinet folytatja a Soros-pénzek követésére irányuló monitoringtevékenységét. Az tapasztalható ugyanis, hogy a Soros-pénzek előbb-utóbb mindig valamilyen bevándorláspárti erőnél kötnek ki

– fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik