Belföld

A kormány elismeri a szakszervezetek javaslatát a minimálbér emeléséről

Elismeri a kormány a szakszervezetek újabb jelentős, két számjegyű minimálbér- és bérminimum-emelésre tett javaslatának fontosságát annak érdekében, hogy a hazai keresetek ne szakadjanak le a régió többi országához képest, írja a Magyar Idők.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke – aki a minap a Liga Szakszervezetekkel közösen egyeztetett Varga Mihály pénzügyminiszterrel – ugyanakkor hozzátette, hogy a 2019-es összegekről a munkavállalói és a munkaadói oldalnak kell egyezségre jutnia.

A Munkástanácsok ragaszkodik a 138 ezer forintos minimálbér legalább 13, és a 180 500 forintos garantált bérminimum legalább 15 százalékos emeléséhez, emellett szerintük az állami cégeknél is szükség van további jelentős felzárkóztatásra.

Palkovics Imre továbbá elmondta, a kormány továbbra sem tervezi a jelenlegi béren kívüli juttatási rendszer fenntartását. Megjegyezte, a szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához. Megerősítette ezt a lapnak Mészáros Melinda, a Liga vezetője is. Kijelentették, ahhoz viszont ragaszkodnak, hogy a dolgozókat az átalakítás miatt ne érje veszteség.

(MTI, kiemelt kép: MTI/MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik