Belföld

Elítélték a három ember haláláért felelős édesapát

Börtönbüntetést kapott a Debreceni Járásbíróságon az a férfi, aki három ember halálát okozta az egy évvel ezelőtti Debrecen határában történt hármas balesetben. Az elsőfokú bíróság H. G.-t kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 2 év 10 hónap fogházra ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Feltételes szabadságra legkorábban büntetése fele részének letöltését követően bocsátható.

Az ítéleti tényállás szerint a férfi 14 év alatt 700 – 800 ezer kilométert vezetett balesetmentesen. Tavaly október elején este 10 óra után borult időben, éjszakai fényviszonyok mellett közlekedett Bocskaikert felől Debrecen irányába, a 4-es számú főút Debrecent elkerülő szakaszán. Az elkerülőn közvilágítás nem volt, a vádlott nedves, töredezett, hullámos felületű úttesten, gyér forgalomban haladt. Az elkerülő kétirányú, osztatlan út, egy-egy 3,6 méter széles forgalmi sávval. Az autó 110 – 120 km/h sebességgel haladt Bocskaikert és Debrecen – Józsa között, amikor a férfi áttért a szemközti sávba és frontálisan ütközött egy Bocskaikert irányába, szabályosan közlekedő kocsival.

Az ütközés következtében a vétlen autót vezető 20 éves férfi, valamint a hátul ülő 23 és 41 éves nők a helyszínen életüket vesztették. A vétlen autó másik két utasa életveszélyes, a vádlott 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vétkes sofőr bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól. Azt mondta, hogy azóta sem tudta feldolgozni a balesetet.

Dr. Tóth Ildikó bíró az ítélet szóbeli indoklása során kiemelte, hogy a baleset egy veszélyes útszakaszon történt, ahol a hosszú egyenesben lanyhul a sofőrök figyelme és a 90 km/h sebességkorlátozást sem tartják be. A bíró elmondta, hogy a vétlen sofőrnek esélye sem volt a baleset elkerülésére, őt a biztonsági öv használata sem mentette volna meg. A másik két elhunyt vonatkozásában nem lehetett kétséget kizáró módon megállapítani, hogy viseltek-e biztonsági övet, miként azt sem, hogy ha viselik, akkor túlélték volna-e a balesetet.

A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte, hogy két sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett, valamint a durva és alapvető KRESZ szabályszegést. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott beismerő vallomását, büntetlen előéletét, és azt hogy kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia, továbbá hogy a balesetben ő is megsérült.

Az elsőfokú bíróság határozata nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítéséért fellebbeztek.

A büntetőügy másodfokon a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik