Belföld

Több pénzt kapnak a közmunkások, ha munkát találnak a versenyszférában

A kormány november 1-jétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában – mondta el Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás ezzel havi 45600 forintra emelkedik, így még jobban motiválhatják a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon találják meg a boldogulásukat.

Varga reményei szerint a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába programnak köszönhetően országos szinten akár 50 ezren is elhelyezkedhetnek az elsődleges munkaerőpiacon 2019 végéig. A miniszter elmondta, hogy a hatékonyabb kiközvetítés érdekében a kormány külön programot is indított Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ami a foglalkoztatási osztályok átalakításával jár.

Korábbi adatok szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a munkanélküliségi ráta a közölt 8,5 helyett 20,1 százalék lenne a munkanélküliek aránya, ha a közfoglalkoztatottakat is ebbe a kategóriába sorolná a statisztika. Ez pedig alig mutatna javulást a 2013-as állapothoz képest. Általános probléma, hogy a közmunkások túlnyomó része valójába beleragad a közfoglalkoztatásba, nem lép tovább új munkahely megszerzése felé, ami azt jelenti, hogy a Orbán-kormány korábbi terveivel ellentétben a közfoglalkoztatás nem igazán töltötte be azt a hídszerepet a piac és a munkanélküliség között, amit vártak tőle.

Fotó: Neményi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik