Belföld

Ungár tisztújítás helyett esküvőre megy

Sokat a kongresszuson egyébként sem tehetne, az irányt meg már megmutatta.

A hvg.hu ír arról, hogy Ungár Péter nem lesz ott az LMP hétvégi részleges tisztújító kongresszusán. A politikus a portálnak azt mondta, egy barátja vidéki esküvőjén lesz.

A tisztújításon egyébként sem vállalhatna szerepet, a választások után egy etikai eljárásban őt is eltiltották a tisztségviseléstől, márpedig a delegáltak annak számítanak az LMP szabályzata szerint.

Egyébként Ungár a minap irányt mutatott pártjának, egy levélben arról győzködte az LMP-t, milyen jó lenne beállni Puzsér mögé és mennyire értelmetlen abba az irányba továbbmenni, amerre eddig.

A kongresszust azért kellett összehívni, hogy megválasszák a társelnöki posztjáról lemondott, majd a pártból és a frakcióból is kilépett Szél Bernadett utódát. A posztra az egyetlen jelentkező, Demeter Márta, akinek már a pártba is csak harmadik nekifutásra sikerült belépnie.

Demeter Márta: Miért mondjak le?
Szerint nemcsak indokolt, hanem törvényes is volt az a kérdésfeltevése Orbán lányának katonai repülőgéppel történt esetleges szállításáról.

Kiemelt fotó: Vadnai Szabolcs/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik