Belföld

Lecsapott a kormányhivatal a limuzinokra

Újabb akciót hajtott végre Budapest Főváros Kormányhivatala a személyszállítási szolgáltatásokkal kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrése és megelőzése érdekében – írták közleményükben.

Mint írták, a limuzin szolgáltatást végzők körében végrehajtott éjszakai ellenőrzések tapasztalatai miatt a hatóságnak több esetben kellett eljárnia engedély nélküli személyszállítás, a megfelelő vezetői engedély hiánya, illetve elfogadhatatlan műszaki állapotú jármű miatt.

Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedés Felügyeleti Főosztálya társhatóságokkal együtt összehangolt ellenőrzést tartott a Hősök terén az engedély nélküli limuzin szolgáltatást végzők felderítése érdekében október 12-én éjszaka. A kormányhivatalnak két esetben is el kellett járnia olyan szolgáltatókkal szemben, akik nem rendelkeztek a szükséges engedélyekkel.

Ebből egy gépjármű forgalmi engedélyét és rendszámtábláját is elvette a hatóság.

Akadt olyan jármű is,amelyiknek az elfogadhatatlan műszaki állapota miatt a kormányhivatal megtiltotta, hogy tovább közlekedjen a forgalomban. A szabálytalankodók a több mint 600 ezer forintos közigazgatási bírság mellett számíthatnak arra is, hogy a járműveket ideiglenesen kivonja a forgalomból a hatóság. Egy esetben a menetíró berendezés hiányát is megállapították az ellenőrök. Emellett több gépjárművezető sem rendelkezett a limuzinok vezetésére alkalmas vezetői engedéllyel és szaktanfolyami képesítéssel.

Kiemelt képünk illusztráció (MTI Fotó: Földi Imre)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik