Belföld

Kitalálták, hogy kinyírják a lakástakarékokat, de még aznap szponzorált posztot vettek a csok-nak Kasza Tibinél

Hétfőn (mintha hetekkel ezelőtt lett volna) találta ki a kormány, hogy kicsinálják a lakástakarékok állami támogatását, és ezzel a gyakorlatban az egész lakástakarék-rendszert, mert pont ezért érte meg egyáltalán megkötni.

Lakástakarék: milliók életét teszi nehezebbé a kormány
Timiét, Lajosékét, Erzsiékét, fiatalokét, középkorúakét, idősödőkét. Süllyesztőbe kerülhetnek a lakástervek.

A lakástakarékok megszűnésével így marad a csok, amihez gyereket kell szülni, meg a nok, vagyis a lakáslottó, ami Rogán Antal ötlete volt.

De ugyanazon a napon, amikor Bánki Erik benyújtotta a módosítót a támogatás megszüntetésére, Kasza Tibinél, a szponzorált tartalmak Paganinijénél megjelent egy poszt az Instagramon.

Ebben Kasza a feleségével, Darai Andreával, akit valamiért az interneten csak Manónak hív, arról beszélnek, hogy szeretnének még egy gyereket. Darai egyébként terhes, most fog megszületni az első gyerekük. Egy hasonló poszt megjelent Darai oldalán is, ahol szintén erről beszélnek.

Ezzel persze semmi gond nincs, csak a poszt alatt ott van, hogy a gyermekvállalásról szóló közös vallomás Manóval egy szponzorált poszt, amiért valószínűleg a magyar kormány fizetett, mivel ott van mellette a #családokéve2018 hashtag is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik