Belföld

A magyar oktatási rendszer teljes csődje miatt lemondott egy kitüntetett budapesti igazgató

24.hu
24.hu

2018. 10. 18. 18:10

A rendszer teljes csődjére, a pedagógusok reménytelen helyzetére és a diákokra nehezedő terhekre hivatkozva beadta lemondását a budapesti Farkasréti Általános Iskola intézményvezetője, Fazekas László, írja a 444.

Az igazgató a lemondását segélykiáltásnak szánja, levelét nemcsak a szülőknek és a gyerekeknek, de a Dél-Budai Tankerületi Központ Intézményi Tanácsának is elküldte. Úgy érzi, a jelenlegi állapotokon intézményvezetőként nem tud változtatni, a rendszerhibából adódó problémákat helyi szinten csak csökkenteni lehet.

Lemondásának okait így foglalja össze a 444:

  • 2013 óta az állami fenntartású iskolák teljesen elvesztették önállóságukat;
  • a helyzet nem javult a KLIK átszervezése után sem;
  • a tankerületi központok hiába igyekeznek működtetői feladataikat maradéktalanul ellátni, a tankerület számára sem biztosítják a megfelelő forrásokat;
  • helyi szinten sem tudott megvalósulni az együttműködés az iskolai vezetés, a Dél-Budai Tankerületi Központ és az Újbuda Önkormányzata és gazdasági társaságai között;
  • a pedagógusok munkaterhelése lehetetlenné teszi az eredményes munkát.

Levelében arról is ír, hogy a pedagógusok már annyira túlterheltek, hogy így képtelenség tanítani, a távozó pedagógusokat pedig meglátása szerint képtelenség megfelelő szakemberekkel pótolni. A rendszert szerinte már csak az utolsó erejükkel harcoló intézményvezetők tartják fent. Arról is ír, hogy júliusban 40 számítógépet vittek el az iskolából, mert a tankerület és az önkormányzat nem tudott megegyezni a sorsukról. Az utolsó csepp a pohárban pedig egy olyan uszoda felújítása volt, mely az átadás után rosszabb állapotban volt, mint előtte.

A 444 megjegyzi: Fazekas Lászlót 2013-ban a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki Áder János köztársasági elnök a gyermekvédelem, valamint a közoktatás területén végzett kimagasló teljesítménye elismeréseként.

(24.hu / Neményi Márton)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

NEW ORLEANS, LA - NOVEMBER 04:  Quarterback Drew Brees #9 of the New Orleans Saints celebrates  defeating the Los Angeles Rams 45-35 in the game at Mercedes-Benz Superdome on November 4, 2018 in New Orleans, Louisiana.  (Photo by Wesley Hitt/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.