Belföld

Megvonnák az Orbán-kormány kórházi VIP-ellátását

A parlamentben nem sikerült, most a néppel szavaztatnák meg.

Benyújtotta a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok kiemelt egészségügyi ellátásának megszüntetéséről szóló népszavazási kezdeményezéseit az MSZP és a Párbeszéd. Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője a Nemzeti Választási Bizottság épülete előtt felidézte, múlt héten a népjóléti bizottságban amellett érvelt, hogy

amikor ilyen gyalázatos helyzetben van az egészségügy,

ne járjon VIP-ellátás a kormánytagoknak, de javaslatát a fideszes többség leszavazta.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője arról beszélt, hogy az MSZP és a Párbeszéd baloldali pártként az egészségügyben a nemzeti kockázatközösség elvét vallja, azt gondolják, mindenkinek jár a színvonalas, elérhető egészségügyi ellátás, amire nem kell hónapokat, éveket várni.

Azt mondta, a Fidesz 1800 milliárd forintot vont ki az egészségügyből az elmúlt években.

Olyankor, amikor folyamatosan a kórházak működésképtelenségéről, a sürgősségi betegellátás összeomlásáról, ok nélkül meghalt betegekről hallunk, nem megengedhető, hogy politikusok közpénzen VIP-ellátást vegyenek igénybe – tette hozzá.

A Fidesz-szavazók szerint is stadion helyett kórházat kell építeni
Több pénzt költenének az emberek az egészségügyre, arról azonban megoszlik a véleményük, hogy ki felelős az ágazat bajaiért – derül ki a 24.hu megbízásából készített Republikon-felmérésből.

Három népszavazási kezdeményezést nyújtottak be az NVB-hez.

A kérdések:

Egyetért-e ön azzal, hogy a miniszterelnököt megillető juttatások körébe ne tartozzon egészségügyi ellátás?;

Egyetért-e ön azzal, az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy a miniszert megillető juttatások körébe ne tartozzon kiemelt egészségügyi ellátás?;

Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy az államtitkárt megillető juttatások körébe ne tartozzon kiemelt egészségügyi ellátás?.

Korózs Lajos elmondta: a miniszterelnök és a miniszterek, államtitkárok egészségügyi ellátása más jogszabályi felhatalmazás alapján jár, ezért kellett három kérdést megfogalmazniuk. A kérdéseket Tóth Bertalan MSZP-elnök nevében nyújtották be.

Az NVB-nek harminc napon belül kell döntenie a hitelesítésről. A bizottság hitelesíti a kezdeményezést, ha az az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozik, megfelel az egyértelműség követelményének és nem ütközik tiltott tárgykörökbe.

Az aláírásgyűjtésre a hitelesítés jogerőre emelkedésétől számított 120 napig van lehetőség, ez alatt 200 ezer hiteles aláírást kell összegyűjteni, hogy az Országgyűlés elrendelje a népszavazást.

A politikusok az Országgyűlés keddi, a lakás-takarékpénztárak állami támogatását megszüntető döntését is bírálták.

Korózs Lajos szerint az Országgyűlésen rapid módon végigvert döntéssel nagyon sok család és fiatal álmát vették el, a lépés megmutatja a fideszes politikusokat jellemző az arroganciát és hatalmi dölyföt. Tordai Bence szerint 2-4 millió forintot vettek el a családoktól, és

miközben a gazdasági hátország közpénzből való felépítésére mindig jut pénz,

az egészségügyre és a lakásbővítés támogatására nincs, és egyre kevésbé lesz. (mti)

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik