Belföld

Két sofőr ellen is vádat emelt az ügyészség a felsőzsolcai tragédia miatt

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy 24 éves és egy 21 éves férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

Tavaly február 22-én a reggeli ködös időben a 24 éves férfi Felsőzsolca belterületén, Alsózsolca irányába közlekedett egy személykocsival. Előtte haladt egy hulladékgyűjtő teherkocsi, amelyben a vezetőn kívül még két személy utazott.

Velük szemben, Alsózsolca irányából, Miskolc irányába ugyanezen útszakaszon közlekedett a 21 éves vádlott a kocsijával, amelynek jobb első ülésén egy nő utazott, aki nem volt bekötve. A 24 éves vádlott a haladása közben utolérte a teherkocsit, megkezdte annak előzését, de a bal oldali forgalmi sávban haladva csak 140-150 méter távolságról észlelte a vele szemben közlekedő autót, mivel az azt vezető 21 éves vádlott nem használt tompított fényszórót, csak helyzetjelző lámpát. A 24 éves vádlott a vészhelyzet miatt fékezett, és baloldalon az útpadkára húzódva megállt. A szembejövő 21 éves vádlott szintén fékezett, de az autó megcsúszott, és az ellenkormányzás következében a függőleges tengelye körül balra elfordulva áthaladt a bal oldali forgalmi sávba, és nekiütközött az előzőleg az árokba húzódó tehergépjármű első részének.

A baleset során az egyik járműben utazó 31 éves sajtópetri nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett,  hogy vérzéses sokk miatt a helyszínen meghalt.

A balesethez egyrészt az a KRESZ szabályszegés vezetett, hogy a 24 éves vádlott úgy kezdte meg a tehergépkocsi előzését, hogy a biztonságos előzéshez szükséges távolságot nem látta be, másrészt a 21 éves vádlott tompított világítás helyett, csak helyzetjelző lámpákkal közlekedett, így kevésbé volt észlelhető.

Az ügyészség mindkét vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik