Belföld

Újra megjelenik a „népszabis” Fedél Nélkül

A megszűnt napilap munkatársainak írásai és képei lesznek a csütörtöktől megvásárolható lapban.

Újra „népszabis” különszámmal jelenik meg a Fedél Nélkül, a két éve megszüntetett Népszabadság szerzőinek és fotósainak cikkeivel, képeivel.

A hajléktalanok lapja 2016-ban, a napilap megszűnése után „fogadta be” a szerkesztőséget egy szám erejéig, tavaly pedig – az évfordulón – újabb különszám jelent meg. Ez így lesz idén is: a különkiadás extra költségeit a Népszabadság volt munkatársai állják, a bevétel pedig az otthontalanoké.

Miközben akadnak, akik bántják, büntetik őket, mi saját eszközeinkkel tegyünk azért, hogy legalább kicsit könnyebb legyen a holnapjuk, a karácsonyuk, a telük azoknak, akiknek a legnehezebb, akiknek fedél sincs a fejük fölött!

– írják a Népszabi Szerkesztőség Facebook-oldalán.

Az újságot csütörtök reggeltől veszik át az utcai árusok, így már aznap délelőtt megvásárolható lesz. „A szobordöntések és a kánonok újraírásának idején saját hétköznapi hőseinkről írtunk, róluk mesélünk nektek. Találkozhattok a többi közt Boda András, Csepelyi Adrienn, Cseri Péter, Fekete Gy. Attila, N. Kósa Judit, Nagy N. Péter, Uj Péter cikkével, Marabu karikatúrájával, Móricz Simon képeivel” – áll a bejegyzésben. (Kiemelt fotó: Sopronyi Gyula)

Újra itt a népszabis Fedél Nélkül: a lapot az utcai árusok csütörtök reggeltől veszik át, az újság már aznap délelőttől…

Közzétette: Népszabi Szerkesztőség – 2018. október 16., kedd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik