Belföld

Hivatalosan is eltüntették a gender szakokat

Ahogy korábban megírtuk, az egyetemek alig egy napot kaptak arra, hogy véleményezzék az Emmi és az igazságügyi tárca rendeletmódosító előterjesztését, aminek egy pontja kimondja: a jövőben nem indulhat képzés társadalmi nemek tanulmánya szakon, azaz a genderszakon.

A 444.hu most azt írja, a Magyar Közlöny végül múlt hét pénteken tette közzé az Orbán Viktor által aláírt kormányrendeletet, amiben a következő sor szerepel:

Hatályát veszti a 139/2015. (VI. 9.) Korm. rendelet 3. mellékletében foglalt táblázat 115. Sora.

Ez a sor jelölte a társadalmi nemek tanulmánya szakot a mesterképzések jegyzékében. A sor azóta üres, a rendelet pedig szombaton hatályba is lépett.

A CEU oktatója, Pető Andrea Facebookon azt írta:

Eltűntünk hirtelen. Új korszak kezdődött a magyar felsőoktatásban.

A rendeletmódosítás leszögezi azt is, “a legkésőbb a 2018. évi felsőoktatási felvételi eljárásban társadalmi nemek tanulmánya mesterképzési szakra felvett hallgatók a tanulmányaikat a képzés megkezdésekor hatályos követelmények alapján folytathatják”, azaz a korábban felvett hallgatók befejezhetik tanulmányaikat a szakon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik