Belföld

Letartóztattak egy drogdílert Budapesten

A férfinél több mint tízmillió forint értékű kábítószert és több millió forintot találtak – közölte a rendőrség szombaton.

A rendőrök kedden igazoltatták Budapesten a férfit, aki egy gyanús csomagot hozott ki egy telephelyről. A doboz átvizsgálásakor négy kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. A dobozban, mint kiderült, marihuána volt, a talált kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 12 millió forint.

Ezt követően a nyomozók a férfinál házkutatást tartottak, és megtalálták egy belvárosban bérelt trezor kulcsát, a trezorban csaknem hatmillió forint és mintegy egymillió forint értékű valuta volt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a 29 éves Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfivel szemben kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása megalapozott gyanúja indított nyomozást.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, a bíróság a rendőrség előterjesztése alapján pénteken elrendelte a férfi letartóztatását. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik