Belföld

3,4 milliárd forintot osztott szét az Andy Vajna-féle Filmalap

Szeptemberig mintegy 3,4 milliárd forintot ítélt meg filmgyártásra a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF), ezt a pénzt összesen tizenhárom produkció között osztották el, amelyek többsége jövőre készül el – közölte a Filmalap a Világgazdaság érdeklődésére.

A filmgyártás közvetlen dotálása mellett számos filmszakmai tevékenységre is befogadnak pályázatokat, egyebek mellett finanszíroznak forgatókönyv- és filmtervfejlesztéseket, filmes rendezvényeket, kész filmalkotások forgalmazását. A lap cikke kitér arra, hogy az MNF éves filmszakmai támogatási kerete 2016 óta megduplázódott. Akkor 3,9 milliárdot osztottak szét a pályázók között, ez idén már 8,45 milliárd forint. Tavaly valamivel ennél is magasabb összegből, 8,55 milliárd forintból finanszíroztak hazai filmeket.

A pénzt van kik között felosztani: idén októberig mintegy 200 pályázat érkezett, tavaly egész évben csaknem 300, és 2016-ban
is bőven 200 feletti jelentkezőt regisztráltak; a pályázatok zömükben forgatókönyv-fejlesztésre vonatkoznak – írta a Világgazdaság.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik