Belföld

Több jobbikos vezető közös EP-listát akar az LMP-vel

Volner János azzal indokolta, hogy a múlt héten nyílt levélben fordult a Jobbik helyi vezetőihez új tisztújítást követelve, hogy brutális szintlépés történik a Jobbik-LMP viszonyban, ő pedig mindezt szeretné megakadályozni – írja az atv.hu.

A Jobbik alelnöke elismerte, hogy a párt több vezetője szorgalmazta a közös Jobbik-LMP EP-listát, szerinte viszont a Jobbik balra tolódása kizárólag a Fidesz érdeke, ami így konkurencia nélkül marad a jobboldalon.

Mint mondta, a párt elnökségi ülésén történteket nem akarja nyilvánosságra hozni, de megerősítette, hogy „oszló hullának” tekinti az LMP-t. Hozzátette, nagyon komoly értékrendi konfliktusai vannak a jelenlegi jobbikos vezetéssel, többek közt Sneider Tamás pártelnökkel is.

Volner megjegyezte, hogy a frakcióból történt kizárása ellenére nem akar távozni a pártból, mivel tisztességes tisztújítást akar és szeretné lecserélni a jelenlegi vezetést.

Elismerte, hogy a Jobbik vezetői közül többen szorgalmazták, hogy a párt az LMP-vel közös EP-listát állítson jövő májusban, illetve felvetődött a magasabb szintű önkormányzati együttműködés is.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik