Belföld

Nézőpont: a Fidesz tarolna az EP-ben is

Most vasárnap a mandátumok több mint 60 százalékát szerezné meg.

A Fidesz-KDNP népszerűbb, mint a teljes ellenzék együttvéve – írja a Nézőpont Intézet a Magyar Időknek készített reprezentatív felmérése alapján. 39 százalékon áll a teljes népességen belül a Fidesz és a KDNP. A Jobbik már hónapok óta tartja 10 százalékos támogatottságát, a frissen alakult Mi Hazánk Mozgalom mögé 1 százalék állt.

Ez azt jelenti, hogy a Fidesznek 3,2 millió, a Jobbiknak 800 ezer, a Mi hazánknak 80 ezer szimpatizánsa van Magyarországon.

Kiéleződni látszik a küzdelem a baloldal vezető pozíciójáért.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség táborának mérete a teljes népességen belül 6 százalékról 5 százalékra zsugorodott, a DK szeptemberre szintén az 5 százalékra került, vagyis mindkettő 400 ezer szimpatizánst tudhat maga mögött.

A részvételüket biztosra ígérők preferenciái alapján a Fidesz-KDNP listás eredménye 52 százalékos lenne, a Jobbik 18, az MSZP-P és a DK 8-8 százalékot kapna.

A Fidesz kissé javítana az április 8-ai választási eredményén, a Jobbik és az MSZP-P rontana. 5 százalékkal épp bejutna az LMP egy „most vasárnap” választott országgyűlésbe. A 4-ről 3 százalékos listás eredményre visszaeső Momentum és a 2-ről 3 százalékra erősödő Kétfarkú Kutyapárt a parlamenten kívül rekedne.

A 21 mandátumból a Fidesz-KDNP 13-at szerezne meg egy most vasárnap tartandó európai parlamenti választáson.

Ez több, mint a megszerezhető helyek 60 százaléka, amivel akár Európa legsikeresebb pártja is lehet.

A Jobbik 4, az LMP 1 képviselőt küldhetne az Európai Parlamentbe, a DK és az MSZP-P szövetségnél pedig tizedszázalékokon múlna, hogy melyikük kapna két mandátumot és melyiknek maradna csak 1 hely.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik