Belföld

Kocsis Máté: Soros egy pszichopata, akinek világuralmi törekvései vannak

Brutális támadásokkal kell szembenéznie Magyarországnak a jövő tavaszi európai parlamenti választásokig – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Karc FM vasárnapi műsorában.

Kocsis Máté szerint a „Soros-hálózat” utcai provokációkkal és megmozdulásokkal készülhet az ellenzéki pártokon is keresztül. „Senki ne számítson békés időszakra!” – jelentette ki a politikus, aki szerint a mostani EP-voksolásnak minden korábbi európai választásnál nagyobb tétje lesz, azon ugyanis Európa jövője dől el a bevándorláspárti és bevándorlásellenes erők között.

A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy az Országgyűlés várhatóan október közepén fogadhatja el a Sargentini-jelentésre válaszoló határozatát. A magyar törvényhozás ezzel a lépéssel kifejezheti, hogy nem enged az Európai Parlament nyomásgyakorlásának és nem mond le például a határőrizet jogáról – mondta.

Kocsis Máté úgy gondolja, Gyurcsány Ferenc jó eséllyel vezető szerepre tör majd az ellenzéki oldalon. A fideszes politikus nem aprózta el,

az interjúban súlyos pszichopatának nevezte Soros Györgyöt, akinek szerinte világuralmi törekvései vannak.

Leszögezte, a magyar kormány nem általában a civilekkel, csupán 5-7 olyan Soros György által támogatott „álcivil szervezettel” szemben akar fellépni, amelyek tevékenysége veszélyezteti az ország biztonságát és szembemegy a választók akaratával.

A Fidesz politikusa a bevándorlási különadót párttá alakulással elkerülni szándékozó szervezetek tervét ugyanolyan színleltségnek nevezte, amilyen szerinte a Párbeszéd frakciójának létrehozásakor történt. Kocsis Máté szerint ugyanis még a költségvetési csalás gyanúját is felveti, hogy a Párbeszédnek Burány Sándor személyében csak azért volt szüksége egy „kölcsönkomcsira”, hogy több állami támogatáshoz jussanak a képviselőcsoport-alakítással.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik