Belföld

Alföldi Róbert, Lang Györgyi és Parti Nagy Lajos is a kilakoltatásokra hívja fel a figyelmet

A Város Mindenkié csoport elismert művészek közreműködésével rövid videót készített, amelyben a mára már mindennapossá vált kilakoltatásokra, valamint a 8. Lakásmenet – Otthonunk az életünk felvonulásra hívja fel a figyelmet.

https://www.facebook.com/AVarosMindenkie/videos/302767160308606/

A videóban az ismert megszólalók olyan kilakoltatással kapcsolatos megtörtént élethelyzeteket mesélnek el, amikkel A Város Mindenkié csoport többéves munkája során találkozott. A filmben megszólal Alföldi Róbert, Bíró Kriszta, Hajdu Szabolcs, Gyabronka József, Lang Györgyi, Parti Nagy Lajos, Pálos Hanna, Sárosdi Lilla, Schilling Árpád, Török-Illyés Orsolya.

A fellépésük indokolt, ugyanis az elmúlt három évben a kilakoltatások száma meghaladta a 8 ezret. 

Az idén eddig nyilvánosságra került adatok szerint majdnem 1400 családot tettek utcára május óta, ugyanakkor 2016-ban és 2017-ben rekordot döntött a kilakoltatások száma. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása alapján tavaly és tavalyelőtt majdnem 7 ezer kilakoltatás történt. 2017-ben több mint 3600 családot tettek utcára, egy évvel korábban pedig 3100-at.

Tehát az idei számmal együtt az elmúlt három évben több mint 8 ezer lakáskiürítés történt. Ez nagyon magas szám, 2012-ben egész évben mindössze 700 lakóingatlant adtak birtokba árverést követően. Ez a szám 2013-ban 550-re csökkent, 2014-ben pedig kilakoltatási moratórium lépett életbe a devizahitelesekre vonatkozó törvények alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik