Belföld

Rétvárit a tízparancsolatból leckéztették

Hitvita a hazugságról.

A Klubrádióban Gábor György vallástörténész Bolgár György műsorában hittanból okította a kereszténydemokratát, különösen  Rétvári Bencét. Felidézte, miként vágott vissza az államtitkár a  parlament ülésén az egészségügy helyzetét bíráló Bangóné Borbély Ildikónak, aki idézte a tízparancsolatot: „Ne ölj!”.

Egyrészt azt mondta, az ellenzéki politikus ne gúnyolódjon a tízparancsolattal, másrészt figyelmébe ajánlotta azt a parancsolatot, hogy „Ne hazudj!”. A vallástörténész szerint Bangóné is pontatlanul idézett, mert eredetileg az szerepel a szövegben, hogy „Ne gyilkolj!”, ami jogi értelemben nagy a különbség.

Gábor György szerint ugyanakkor a kereszténydemokrata államtitkár sem ismeri a zsidó-keresztény hagyomány alapszövegét. Bár a katekizmusok némelyikében így is előfordul, valójában

olyan parancsolat nincs a tízparancsolatban, hogy „Ne hazudj!”.

A tízparancsolatban az olvasható, hogy

ne tégy felebarátod ellen hazug tanúbizonyságot!

A vallástörténész a műsorban azt mondta, nem véletlen, hogy a  tízparancsolat nem a hazugságot tiltja, hiszen vannak történelmi példák arra, amikor a hazugság emberi életeket mentett például a vészkorszakban.

Rétvári államtitkár védelmében megjegyezzük, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is ezt írja VIlI. parancsolatként.

Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

A magyarázó szöveg szerint az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója a beszéd, amivel senki nem élhet vissza, nem használhatja mások kárára.

Kiemelt kép: Kovács Attila / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik