Belföld

Az állami cégektől is visszakéri a kormány az uniós támogatásokat

A Népszava alapján beszámoltunk arról, hogy az állam visszakéri az önkormányzatoktól azokat a pénzeket, amelyeket az áprilisi választások előtt bőkezűen szórt ki . A településvezetőket a Magyar Államkincstár illetékes pénztára arra kérte, hogy ha a település részére megítélt, európai uniós forrásból nyújtott támogatás összege meghaladja az 50 millió forintot, akkor a még fel nem használt összeget szeptember 30-ig utalják át az Államkincstárnak.

A Zoom.hu később már azt írta, hogy

az intézkedés nem csak az önkormányzatokra, hanem az állami cégekre is vonatkozik. A becslések szerint ezzel százmilliárd forintos nagyságrendű összeget is beszedhet az állam.További intézkedés, hogy szeptember elejétől kevesebb előleget fizet ki a kormány a nem állami és önkormányzati pályázóknak, ami ugyan a kormánynak azonnali spórolást jelent, ám a pályázók dolgát megnehezíti. Ők ugyanis úgy készítették el a finanszírozási terveiket, hogy számoltak az előleg kifizetésével. Amennyiben pedig a hiányt saját forrásból kell kipótolniuk, a támogatás elköltése kerülhet veszélybe.

A Pénzügyminisztérium egy pénteki közleményében azt írta, hogy a már kifizetett uniós forrásokat nem veszik vissza, az továbbra is az önkormányzatoknál maradnak.

A minisztérium szerint a zavart az okozza, hogy a hatályos szabályozás szerint a korábban kereskedelmi banki számlára kiutalt, még fel nem használt uniós forrásokat is be kell 2018. szeptember 30-ig utalni a település Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára, ha a megítélt támogatás összege meghaladja az ötvenmillió forintot és az adott projekt nem zárul le 2018. október 31-éig.

Kiemelt kép: Europress/Abdulselam Durdak/Anadolu Agency

Ajánlott videó

Olvasói sztorik