Belföld

Ferencvárosi kilakoltatás: az egyik költöztető bántalmazta az egyik aktivistát

Ahogy korábban megírtuk, szerda délelőtt élőben közvetítették, ahogyan kilakoltatnak egy IX. kerületi családot. A pár kiskorú gyermekével 20 éve élt abban a 29 négyzetméteres, penészes lakásban, ami egy egy olyan önkormányzati tulajdonú épületben van, amelyben most is több befalazott, üresen álló lakás áll.

A Város Mindenkié csoport szerda esti közleményében azt írta, a családot vasárnap rendőrök tájékoztatták szóban a kilakoltatás időpontjáról, erről semmilyen írásbeli értesítést nem kaptak. A kilakoltatás indoka az volt, hogy a családnak jelentős lakbér tartozása halmozódott fel. Erre és a törlesztőrészletek korábbi elmaradására a volt bérlő férjével való különválása, valamint betegsége és munkanélkülisége miatt került sor.

A volt bérlőnek jelenleg ismét érvényes részletfizetési szerződése van a több mint másfél millió forintos tartozásra és az abban foglalt kötelezettségeknek a megállapodás megkötése óta folyamatosan eleget tett, tehát fizette a havi törlesztőrészleteket.

A rendőrségi felszólítás után fordult a család A Város Mindenkié csoporthoz. Sajnos nem sikerült elérni, hogy az önkormányzat legalább arra tekintettel függessze fel a kilakoltatást, hogy a család – rokoni segítséggel, valamint a Hálózat Alapítvány krízistámogatása jóvoltából – félmillió forintot egy összegben tudott volna törleszteni az adósságból. Ezen túl, a család a jelenleginél magasabb összegű törlesztő részletet is vállalt volna, és ezt fel is ajánlotta az önkormányzatnak.

Mivel az önkormányzat többszöri kérésre is elutasította a kilakoltatás felfüggesztést, A Város Mindenkié szerda reggel élőlánccal próbálta megakadályozni a kilakoltatást, végül sikertelenül.

A rendőrök egyenként szakították ki a több mint negyven aktivistát egymás karjaiból, eltávolították őket a lakás elől, amelyből aztán a családot kilakoltatták. Az élőlánc egyik résztvevőjét a kilakoltatás során az önkormányzat által odarendelt egyik költöztető bántalmazta. A költöztető ellen A Város Mindenkié információi szerint súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Kiemelt kép: A Város Mindenkié

Ajánlott videó

Olvasói sztorik