Belföld

Záporok, zivatarok tarkítják a nyárias időt

31 fok is lehet.

Pénteken kezdetben fátyolfelhős, száraz idő lesz. Ugyanakkor a déli óráktól nyugaton, illetve északon megvastagszik a felhőzet, és északnyugaton, nyugaton már zápor, néhol zivatar is kialakulhat – áll a Kiderül.hu előrejelzésében. A Kisalföldön megélénkül az északnyugati szél, de szélerősödés csak zivatar környezetében lehet. A csúcshőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű, de északnyugaton kissé hűvösebb, 24, 25 fok lesz. Késő estére 18 és 24 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton eleinte keleten még több lesz a felhő, majd ott is csökken a felhőzet. Napközben a többórás napsütés mellett gomolyfelhő-képződés várható, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. (Fotó: MTI / Varga György)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik