Belföld

Simicska emberét Spéder emberére cserélték az Indexet tulajdonló alapítvány mögötti cégben

Már nem Simicska Lajos régi embere, Tóth Marianna annak a cégnek a vezérigazgatója, amely az Index hírportált tulajdonló alapítvány mögött áll. A részvénytársaság első számú vezetője Spéder Zoltán egyik bizalmi embere, a CEMP Sales House vezetője, Ziegler Gábor lett – írja a hvg.hu. Ziegler egyébként 18 éve, a Wallis tulajdonosi korszakát megelőző időszak óta dolgozik az újság menedzsmentjében.

Tavaly április 20-án jelentették be, hogy a Magyar Fejlődésért Alapítvány lett az Index tulajdonosa. Az alapítványt pedig a NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre, vagyis ez a vállalat áll az Index-tulajdonos szervezet mögött. Ennek a cégnek a vezérigazgatója volt  Tóth Marianna, aki rengeteg Simicskához köthető cégben bukkant fel közel két évtizede.

Azonban július 10-én felmentették tisztségéből Tóthot, és az új vezérigazgató Ziegler Gábor lett.

Tudomásom van arról, hogy terjednek erre vonatkozó pletykák, de ez a változás nem annak a folyamatnak a jele, amelynek a végén az Index gazdát cserélne

– válaszolta Bodolai László, az alapítvány kurátora és az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke arra a kérdésre, hogy mi a vezércsere oka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik