Belföld

50 millióba fog kerülni az eltűnt termáltó újratöltése

Még májusban történt, hogy egyik napról a másikra eltűnt a zalakarosi termáltó, amit közel 500 millió forintból épült. A tó és környezete 2014 októberében készült el 322 millió forint uniós támogatásból és 107 millió állami pénzből.

A tó vize egy meder alján keletkezett gödör miatt folyt el: az ügyben indult vizsgálat szerint a csőrendszer hibája miatt keletkezett a lyuk.

A Népszava most arról írt, hogy 50 millió forintba fog kerülni a hiba kijavítása, ami után újratölthetik a tavat.

Az igazságügyi szakértői jelentés a lap információi szerint a jó nevű tervező cég, a Konstruma Mérnöki Iroda Kft. felelősségét állapítja meg. Az iroda tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy a jelentés egyoldalú, és azt nem fogadják el. Oláh Mihály Zoltán azt is mondta, hogy mivel a hibát az önkormányzat által szabálytalanul és engedély nélkül okozott csővezeték okozta, ezért a felelősség az övék.

Zalakaros fideszes polgármestere, Novák Ferenc azt mondta, ha nem sikerül megegyezni, akkor a helyreállítás költségét bírósági úton próbálják majd érvényesíteni.

A termáltó legkorábban tavasszal telhet meg vízzel, ugyanis újra engedélyeket kell beszereznie az önkormányzatnak – vélekedett a polgármester.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik