Belföld

Nem sikerült a kilakoltatás a fideszes képviselő volt cégének

Még tavasszal írtunk arról a Magyar Nemzet nyomán, hogy Nánási-Kocsis Norbert fideszes önkormányzati képviselő édesanyjának nevén van az a cég, amelynek a miskolci vagyonkezelő lényegében a lakókkal együtt adta el az egyik bérházát. Az Invesco Kft. 2015-ig a politikus tulajdonában volt, azt követően pedig a 82 éves édesanyja nevére írták.

A bérház eladásáról a városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság döntött, amelynek Nánási-Kocsis is a tagja, ráadásul az Invesco Kft. áron alul jutott az ingatlanhoz: lakatlanul 21 millió forintra, lakottan pedig 10,5 millió forintra értékelték.

A képviselő édesanyja, Kocsis Lászlóné tavaly március 20-án vállalta, hogy kötbér ellenében egy éven belül elbontja az épületeket és addig elhelyezi a lakókat is. Néhány hónappal később tudták meg, hogy november végéig kell elhagyniuk a házat, a kötbér összegét pedig rájuk terhelik. Decemberben már arra szólították fel a lakókat, hogy hagyják el a házat és adják át a kulcsokat.

Az ügyben most fordulat következett be. A Magyar Hang azt írja, hogy az Invesco Kft.-nek nem sikerült kiraknia az érintett telken álló épületekből az ott élő kisnyugdíjasokat, ezért az önkormányzat vagyonkezelő cége felbontotta a kft.-vel az értékesítésről szóló szerződést.

A hetilap szerint bár Nánási-Kocsis már nincs benne az Invescóban, amikor tavasszal egy csőtörés után az egyik lakásnál már a küszöb előtt állt a víz, maga a képviselő kezdte keresni a törés helyét.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik