Belföld

Félmillió gyerek kaphat iskolagyümölcsöt az új tanévben

Az új tanévben az iskolagyümölcs-program 550 ezer, az iskolatejprogram 430 ezer diákra terjed ki – jelentette be pénteken Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence közölte, hogy a programok keretében 12,6 millió liter tejet és 48,8 millió adag gyümölcsöt kapnak a diákok a többféle gyümölcslé és tejtermék mellett. Hozzátette, hogy az intézkedéseknek köszönhetően európai viszonylatban Magyarország biztosítja az iskolásoknak a legtöbb gyümölcsöt, az uniós átlag dupláját.

Az egészség megőrzését és az egészséges életmód megerősítését fiatalon kell elkezdeni, amit a kormány az iskolai élelmiszerprogramokon túl más intézkedésekkel is támogat. Kiemelte ezek közül az iskolai menzák, büfék és automaták kínálatának szabályozását, ami a sózott, cukrozott és adalékanyagokat tartalmazó készítmények helyett a Magyarországon megtermelt tej, zöldség és gyümölcs megjelenését támogatja az iskolai étrendben.

Ezen túl Magyarország a diákok testmozgásában is az első helyre került az EU-tagállamok között a mindennapos testnevelésnek, valamint a 2010 óta épült 380 iskolai tornateremnek és tornaszobának köszönhetően.

Az intézkedések jótékony hatásai évtizedek múlva is érezhetők lesznek, hiszen a gyermekkorban kialakult életszemlélet és étkezési szokások segítenek az életminőséget rontó elhízás, valamint az ebből kialakuló mozgásszervi, szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára elmondta, hogy az iskolatej- és iskolagyümölcs-program fedezete 2010 óta hatszorosára, 2,2 milliárd forintra nőtt. A tejen kívül kakaót, joghurtot és sajtot is tartalmazó iskolatejprogram 2600 iskolára terjed ki, az iskolagyümölcs-programnak köszönhetően pedig 2300 iskolába hétféle gyümölcs, négyféle zöldség és frissen préselt, százszázalékos gyümölcslevek jutnak el magyar termelőktől.

Megjegyezte, hogy az intézkedések a mindennapok részévé teszik az egészséges magyar élelmiszereket és kedvezően alakítják a jövő fogyasztóinak a szemléletét, így a mezőgazdaság nem csupán azonnali értékesítési lehetőséghez jut, hanem később is egyre több tudatos, magyar terméket kereső vásárlóra számíthat.

Feldman közölte, hogy a költségvetési támogatásból létrejött programok és az ahhoz kapcsolódó kísérőintézkedések, a tájékoztató és kóstoltató programok a következő években is folytatódnak.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Bernd Wüstneck/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik