Belföld

Elítélték a tanárt, aki szexuális tartalmú üzeneteket küldött 13 éves diákjainak

Sírva kért bocsánatot a bűnössége miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a budapesti általános iskolai tanár, aki szexuális tartalmú üzenetekkel bombázta tanítványait. A bíróság bűnösnek találta, de enyhítő körülményként értékelte, hogy két kiskorú gyermeke van: a pedagógus két év börtönt kapott, öt évre felfüggesztve.

Túl szexi vagy, felhergelsz, úgy megölelnélek

– ilyen és ehhez hasonló szexuális tartalmú üzeneteket küldött tanítványainak a 47 éves budapesti általános iskolai történelem tanár. A vádirat szerint

a férfi 2016 februárja és 2017 májusa között legalább 100 alkalommal küldött szexuális tartalmú vagy arra utaló üzenetet egyik 13 éves tanítványának, veszélyeztetve ezzel a lány lelki és érzelmi fejlődését.

A tanár egy másik 13 éves diáklánynak is visszaélt a ragaszkodásával, neki ugyancsak szexuális tartalmú üzeneteket küldött tavaly májusban. A tanár először tagadta, hogy ilyen tartalmú üzeneteket küldött tanítványainak. Azt állította, feltörték a levelezését és más küldte el nevében az üzeneteket. Később azonban beismerő vallomást tett, és azt is elismerte, hogy korábban  hazudott.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és a hatóság félrevezetése miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A kerületi ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje, valamint tiltsa el a foglalkozásától.

A pénteki első tárgyaláson az ügyvéd zárt tárgyalást kért, de a bíró ezt elutasította.

A tanár többször is elsírta magát meghallgatása során. Elmesélte, hogy 12 éve él élettársi kapcsolatban, két nyolcéves gyermeke van. De arra is kitért, hogy 29 évig dolgozott pedagógusként, ám az eset után csak hosszú keresgélés után csak egy hajléktalanszállón talált munkahelyet.

Ezt mondta az utolsó szó jogán:

Nagyon sajnálom a történteket. Nagyon szégyellem magam.

Az ügyészt azonban ez nem hatotta meg, és letöltendő börtönt kért rá.  Mivel a tanár beismerő vallomást tett, és eltekintett a további bizonyítási eljárástól, ezért – az új büntetéseljárási törvény adta lehetőség szerint  – már az első tárgyalás végén ítélet született.

A bíróság kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésben és a hatóság félrevezetésében is bűnösnek találta, ezért két év börtönt kapott, öt évre felfüggesztve. Emellett kötelezte a 115 ezer forintos bűnügyi költség megtérítésére. Az ügyész fellebbezett a döntés ellen, így az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik