Belföld

Elfogták, kihallgatták azt a sofőrt, akinek az elszabadult tréler kereke megölt egy 19 éves lányt az M1-esen

Elfogták a Bács Kiskun megyei rendőrök azt a férfit, aki akinek az elszabadult tréler kereke megölt egy lányt hétfő reggel az M1-es autópályán. A 24.hu megtudta,  hogy a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfőkapitányságra átszállított férfit már ki is hallgatták. Ezt megerősítette lapunknak Körösné Bogár Viktória, a megyei kapitányság sajtóreferense is.

Halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendeltünk el nyomozást az ügyben. Tanúként lett kihallgatva az a férfi, akinek a kocsijáról elszabadult egy tréler kerék

– mondta a százados.

Úgy tudjuk, hogy a sofőr csak később, a baleset után észlelte, hogy leesett a kocsijáról a tréler kerék. Információnk szerint ezt követően az egyik pihenőhelyen meg is állt.

Ahogy korábban megírtuk, hétfőn az M1-es autópályán egy Győr irányába közlekedő tehergépkocsiba a szélvédőn keresztül eddig tisztázatlan körülmények között berepült egy tréler kerék, ami eltalálta a teherautóban utazó 19 éves lányt.

A helyszínre mentőhelikopter érkezett, de a 19 éves nő életét már nem lehetett megmenteni. A Blikk kedd délelőtt azt írta, hogy  a 19 éves lány egy Pest megyei településen élt, és idén kezdte volna el a sminkmesteri iskolát. Szombaton érkeztek meg a nyaralásból barátjával, a lány pedig hétfőn őt kísérte munkába, egy osztrák fuvarra. Az autót vezető fiú sokkos állapotba került a baleset után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik