Belföld

Navracsics Tibor meglepően nyilatkozott a gender szakokról

Navracsics Tibor uniós oktatási biztos nyilatkozott belga Sciense Business portálnak arról, hogy szerinte félreértik a gender szakokról hozott magyarországi döntést – idézte a lapot a Klubrádió. A korábbi fideszes kormánytag  szerint a többség félreértelmezte a törvénytervezet hatályát, ugyanis nem a gender szakokat, csak a diplomaszerzést akarja visszavonni a magyar kormány.

Aminek ésszerű magyarázata az – mondta –, hogy gyér az érdeklődés, a jelentkezők száma alacsony, illetve a végzett diplomásoknak komoly elhelyezkedési gondjaik vannak. 

A politikus szavai egyébként egybevágnak a kormányszóvivő szavaival, aki szintén azzal érvelt, a gender szakok felszámolásáról szó sincs, csupán a kormány által akkreditált diplomák beszüntetéséről. Tehát a kormány nem akar beleszólni az intézmények programjaiba, és autonómiájukat sem fenyegeti.

A belga Sciense Business ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy számos európai és amerikai intézmény tiltakozik a magyar kormány által a magyarországi gender szakok állami finanszírozásának beszüntetéséről. Michael Gaebel, az Európai Egyetemek Szövetségének szakigazgatója szerint a magyar kormány egyoldalú lépése megfosztja az érintett akkreditációs intézeteket a beleszólás és a véleményezés jogától is.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánlott videó

Olvasói sztorik