Belföld
AppleMark

Lezárták a Marton László elleni vizsgálatot, mert az egyetem szerint senki nem jelezte, hogy zaklatta a rendező

24.hu
24.hu

2018. 08. 23. 17:18

A Színház- és Filmművészeti Egyetem etikai bizottsága lezárta a Marton Lászlót érintő, 2017. november 8-án megkezdett etikai vizsgálatálatot, írja az Index. 

A mai napig az egyetemre semmilyen bejelentés nem érkezett arról, hogy Marton László tanárként visszaélt volna a pozíciójával. A 3. évfolyamos színész osztály hallgatói arról adtak önkéntes nyilatkozatot, hogy tanulmányaik során soha nem tapasztaltak semmiféle zaklatást, hatalommal való visszaélést osztályfőnökük, Marton László részéről.

– írja a közlemény. Hozzátették, hogy

Mivel Marton Lászlónak az egyetemmel kötött határozott idejű szerződése lejárt, és azt az egyetem nem hosszabbítja meg, az ügyben az egyetem részéről további tennivaló nem merül fel. A fentiekre tekintettel a SZFE vezetősége az eljárást lezárta.

Sárosdi Lilla, a Krétakör egykori színésznője október 14-én mondta el, hogy egy nagy színházi rendező húsz éve, 17 éves korában az autójában zaklatta. Sárosdi azt mondta, a férfi elővette a péniszét és azt mondta, „puszild meg!”, majd a velük utazó másik férfi kielégítette magát a sírő nő előtt. Sárosdi később elmondta, hogy Marton László volt a rendező.

Ezek után tíz nő ismerte be, hogy Marton zaklatta, például orális szexre kényszerítette őket, vagy az előadás alatt a lábuk közé nyúlt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.