Belföld
Budapest, 2014. december 27.
Az Auchan Bevásárlóközpont Soroksár név felirata az épület homlokzatán.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget.

Ezeken a helyeken nyit új áruházakat még idén az Auchan

Horváth Csaba László
Horváth Csaba László

újságíró. 2018. 08. 23. 12:45

Négy új áruházat nyit az Auchan Magyarország az idén, a társaság nettó forgalmának 10 százalék fölötti növekedésére számít. A Magyarországon 19 hipermarketet üzemeltető Auchan sikeresen nyitott a kisebb üzletformák felé, tavaly adták át első szupermarketjüket Szekszárdon, az idén áprilisban pedig első superstore formátumú üzletüket Budapest X. kerületében – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója az üzletlánc csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Közölte, ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak szupermarketet, Sopronban pedig újabb superstore koncepciójú áruházat.

Az Auchan bruttó forgalma a 18 benzinkúttal együtt 363,5 milliárd forint volt a 2017. április 1. és 2018. március 31. közötti üzleti évében, 3,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest – ismertette Polgár Gergely, a társaság pénzügyi igazgatója.

A nettó forgalom 5,4 százalékkal 309,5 milliárd forintra nőtt. A vállalat adózott eredménye csaknem 6 százalékkal, 3,8 milliárd forintra emelkedett tavaly az előző évihez viszonyítva – jelezte a pénzügyi igazgató.

Kiemelt kép: MTVA/Faludi Imre 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.