Belföld

Saját gyümölcsfeldolgozót nyitnának a tiltakozó almatermelők

A Magosz ehhez a kormánytól is segítséget kér.

Anarcs mellett Vásárosnaményban is tüntettek a szabolcsi almatermelők, mert szerintük méltatlanul alacsony a kilónként 13 forintos felvásárlási ár, amit az Austria Juice Hungary Kft. ajánl számukra. A Világgazdaságnak Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke azt mondta, erős a gyanú, hogy a többi felvásárló is egyeztetett az árakról, mert korábban többen azt mondták, hogy megvárják az Austria Juice ajánlatát.

Felhívta a figyelmet, hogy Lengyelországban 25 forintot kapnak a termelők a léalma kilójáért, ennyit kérnek a szabolcsi gazdák is. A 13 forint az önköltségi ár felét se éri el. Jakab szerint az Austria Juice tisztességtelen feltételeket határozott meg a termelőkkel kötött szerződésekben: egy, a birtokában lévő megállapodásban például a beszállítandó alma mennyisége és a szállítás napja órára pontosan ki van kötve, míg árként csak a „napi ár” megfogalmazás szerepel, amit három hónappal a beszállítás után, a fizetéskor határoznak meg. A gazdák ezért az agrárkamara etikai bizottságához fordulnak.

Jakab elmondta azt is, hogy a Magosz kezdeményezésére, az agrárkamara szakmai hátterével és az almapiacon érdekelt termelői értékesítő szervezetek bevonásával egyeztetést kezdtek egy termelői tulajdonú gyümölcsfeldolgozó üzem létesítéséről, amelyhez a kormány segítségét kérik. Ezzel kapcsolatban, illetve az almapiaci feszültség kezeléséről az agrártárcával is egyeztetnek. (Illusztráció: MTI / Lehoczki Péter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik